• Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt.”

    A vörsi betlehem


    Advent második vasárnapján Vörsön jártunk, és megnéztük a világ legnagyobb templomban épített Betlehemét.

    Vörsi Betlehem

    Az elmúlt évben negyven láda mohát, harmincöt fenyőfát és másfél köbméter deszkát, lécet, gerendát használtak fel a Betlehem építéséhez. Mintegy harminc ember dolgozott a Jézus születését bemutató életkép elkészítésén, a gipszből készült ember- és állatalakok kivételével minden természetes anyagból van, még a tavacskába is igazi víz került.

    1948-ban épült először Vörsön Betlehem, akkor még csak kis méretben. Az 50-es években egy kezdeményezés hatására a vörsi templom Jézus Szíve oltárt lebontották és annak a helyére egy nagyobb méretű Betlehemet építettek. 1988-ban Futó Péter vette át a Betlehem építését, akkoriban még csak a jelenlegi 50 négyzetméteres méretének körülbelül a fele volt. A gipszből készült ember- és állatalakok kivételével minden természetes anyagból készül.

    Az alapanyagokat a vörsi és a szomszédos települések lakói biztosítják ingyenesen. Mivel a bibliai életkép mérete pár éve már nem növelhető tovább a templom adottságai miatt, ezért az építői a részletek komolyabb kimunkálására fordítanak nagyobb figyelmet. Az utóbbi években Futó Péter háttérnek egy három négyzetméternyi, Betlehem városát ábrázoló festményt készített, és felújíttatta a festett gipszfigurákat is.

    Tavaly a szentcsaládot befogadó istálló mérete növekedett, és látványosabbá vált a valódi vízként folyó patak, amelyre egy híd is épült.

    A vörsi különlegességet évente 40 ezren keresik fel, sokan a határainkon túlról is. A január végéig megtekinthető Betlehemet a hagyományokhoz hűen az adventi szentmisén áldják meg















    Follow me on Facebook  ,  Twitter ,   500px ,   Instagram,    My website

    0 megjegyzés:

    Megjegyzés küldése

     

    Meet The Author